A babzsákok hamarosan a munkahelyekre is beférkőznek!

Az elmúlt évek során nagyon közkedveltté váltak a babzsákok. Egyre több lakásban kapnak helyet, hiszen az emberek rájöttek arra, hogy nem csak divatos és mutatós bútordarabnak számít, hanem egyben rendkívül kényelmes és egészséges ülőalkalmatosságnak is. A babzsákok, egy régi legenda szerint, keleten élt egy maharadzsa. Ennek az indiai maharadzsának rendszeresen fájt a háta és ez nagyban megkeserítette az életét. A férfin még az orvosok sem tudtak segíteni, fájdalmai állandóvá váltak. A maharadzsa szenvedését az egyik ágyas már nem bírta tovább nézni, ezért törte a fejét valamiféle megoldáson.

Egyszer aztán készített egy ülőalkalmatosságot a maharadzsának. Fogott egy nagy zsákot, majd megtöltötte azt cseresznyemagokkal. Az ülőke valóságos gyógyír volt a maharadzsa fájdalmaira, hiszen a hátfájás néhány napon belül teljesen megszűnt. A mai babzsákok bár már nem cseresznyemaggal vannak megtöltve, mégis ugyanolyan hatásosak hátfájásra, mint az egykor használt ülőalkalmatosságok. A babzsákok töltete nem más, mint apró polisztirol gyöngyöcskék sokasága. A polisztirol gyöngyök remekül el tudnak gurulni egymáson, így amikor valaki belehuppan, a fotel töltete tökéletesen alkalmazkodni tud a fotel használójának testalkatához.

Design Style

A golyócskák oda gurulnak, ahol a testet meg kell támasztani, így az izmok ellazulhatnak, a hát és derék fájdalmai pedig enyhülhetnek. A polisztirol gyöngyök emellett remekül meg is tudják tartani a test hőmérsékletét, így finoman melegítve lazítja el még hatékonyabban a teljes test izomzatát. Egy babzsák fotelben igazán pihentető a heverészés, hiszen már-már úgy érezhetjük, hogy a levegőbe emelkedtünk a kényelmes gyöngyök segítségével. A test maximálisan ellazul, így azon sem szabad meglepődni, ha végül el is alszunk egy kényelmes babzsák fotelben. Napjainkban rengeteg ember szenved hát- és derékfájástól. Ez a probléma főként azokat a személyeket érinti, akik nap, mint nap, ülő munkát végeznek. Sokan azt hiszik, hogy az ülő munka nem fárasztó, ám ez nem így van, hiszen egy helyben való ülés során is, hatalmas terhelés éri a hát izomzatát és a derekat, főként abban az esetben, ha az ülőalkalmatosság nem teszi lehetővé az egészséges testtartást. Ezért van az, hogy az irodában dolgozó személyek a nap végére már alig állnak a lábukon, és már csak arra vágynak, hogy ledőljenek az ágyba.

Az ilyen személyek számára megváltást jelent egy jó minőségű babzsák használata. Külföldön már nagyon elterjedtté vált az, hogy a könyvtárakban, irodákban, munkahelyeken, bárokban, szórakozóhelyeken babzsákokat helyeznek ki. A legtöbb országban ugyanis, már rájöttek arra az emberek, hogy a hát egészsége, valamint az emberek jó közérzete érdekében elengedhetetlenül fontos a megfelelő, egészséges testtartást eredményező ülőalkalmatosságok használata. Talán egyszer Magyarországon is elérkezik az a pillanat, amikor a cégvezetők telis tele rakják az irodákat babzsák fotelekkel, hogy az ott dolgozó emberek sokkal jobban érezhessék magukat. Nagy valószínűséggel hazánkban is bevett szokás lesz az, hogy az éttermekben, munkahelyeken, bárokban, szórakozóhelyeken, könyvtárakban egyre több babzsák fotel kerül kihelyezésre. Ha ilyen helyre visz az utad, akkor azt javasoljuk, hogy ne habozz, vesd bele magad az első fotelbe, hogy megtapasztalhasd a babzsákfotel áldásos hatását. Te ültél már valaha valódi babzsák fotelben? Esetleg van is otthon egy babzsákod? Szereted használni? Milyen pozitív tapasztalataid vannak a babzsák fotellel kapcsolatban?

Leave a Comment