Babzsák fotel miért jó a gyerekednek

Design Style

A babzsák fotel a közhiedelemmel ellentétben nem csak a felnőttek „játékszere”. Sokan meglepődnek, amikor azt látják, hogy gyermekük mekkora örömmel vetik bele magukat szinte bármikor egy babzsák fotel kényelmébe, hiszen ők is tudják, hogy mi a jó. A babzsákok kényelme márpedig jó, ezen felül pedig semmivel sem összehasonlítható. Amennyiben éppen a gyerekszoba berendezés előtt állunk, vagy csak szeretnénk meglepni gyermekünket egy kényelmes ülő alkalmatossággal, feltétlenül gondolkozzunk el egy babzsák beszerzésén. Ma már vannak direkt gyerekeknek szánt változatok is, amelyek garantáltan szobácskájuk díszeivé válnak, hiszen huzatjukon jól ismert mesehősök szerepelnek a barátságos színek és megoldások mellett. A tervezők és a kivitelezők ma már készítenek gyerekméretű babzsákokat is, amelyekkel még jobban azonosulni tudnak a picik, sőt mi több, mivel egy nagyon könnyű ülőalkalmatosságról van szó, ezért mozgatásukat is könnyen megoldhatják még a legkisebbek is.

Ha konkrétan arra keressük a válaszokat, hogy miért is jó a gyerekeknek a babzsák fotel, akkor értelemszerűen nem lehet annyival elintézni az egészet, hogy csak azért, mert a gyerekszoba dísze lehet. Fontos tisztában lennünk ugyanis azzal, hogy a gyerekeknek is szükségük van pihenésre, sőt mi több, sokkal több pihenésre, mint a felnőtteknek. Mindennapjaik során ők is rendszeresen találkoznak stresszhelyzetekkel az iskolában vagy társaságukban, és noha talán nem olyan súlyos mértékben, mint a felnőttek a munkahelyükön, de a relaxációra, a kikapcsolódásra így is nagy szükségük lesz. A babzsák fotel ebben nyújt számukra hatalmas segítséget, hiszen elképzelni sem lehetne nyugodtabb ülőalkalmatosságot az agy kikapcsolásához. A babzsák ideális egy kis délutáni szunyókáláshoz, tévézéshez, de akár még játékhoz is. Óriási előnye, hogy az átlagos, mondhatni hagyományos fotelekkel ellentétben felveszi a test formáját, ezáltal nem gyermekünknek kell igazodnia hozzá, hanem a fotel igazodik majd a lurkó testéhez. Ez a babzsák fotelek különleges töltőanyagának, a polisztirol gyöngyöknek köszönhető, amelyek egymáson elgördülve képesek tökéletesen megtámasztani a testet, és mindig ideális helyzetet biztosítani ahhoz, hogy gyermekünk a lehető legnagyobb kényelemben pihenhessen.

Természetesen a gyermekeknek szánt babzsák fotelek választását is alaposan meg kell fontolni, hiszen vannak tényezők, amelyek mentén nem szabad csukott szemmel elhaladni. Jól meg kell gondolni például a babzsák méretét! Ha gyermekünk hamarosan tinédzserkorba lép, tehát nemsokára megnő, érdemes nem a gyerekméretek között válogatni, illetve a mesefigurás mintákat is jobb elkerülni. Egy babzsák fotel ugyanis hosszú évekig képes tökéletes kikapcsolódási pontként, relaxációs ülő alkalmatosságként szolgálni, ezáltal gondoljunk arra, hogy gyermekünk talán évek múltán is előszeretettel használja majd. Ha kisebb gyereket szeretnénk babzsákkal meglepni, akkor a méret, a szín és forma mellett fontosabb szempont lesz a tisztíthatóság. A kicsik ugyanis hajlamosabbak jobban összepiszkolni mindent, így fontos, hogy a babzsák huzatja levehető legyen – tehát legyen benne egy külön zsák a tölteléknek –, ezáltal gyakrabban is ki tudjuk mosni, ha szükséges. Szintén a kisebb gyerekek esetében fontos, hogy rejtett cipzáras kivitelezésű legyen a babzsák, ami nem csak a sérülésektől óvja meg a kicsiket, hanem attól is, hogy hozzáférhessenek a töltelékként szolgáló polisztirol gyöngyökhöz.

Leave a Comment